A tiszaeszlári vérvádtól a japán nó színházig – jegyet nyertek Fischer Iván Midnight Musicjára

// 2013-10-09

Sokak szerint a legmenőbb komolyzenei program itthon a Budapesti Fesztiválzenekar Midnight Musicja – eleve furcsa a kifejezés, “menő komolyzene”, de most mégis erről van szó: Fischer Iván együttese elhatározta, hogy azokkal is megismerteti a komolyzenét, akik eddig inkább csak az éjfélkor beinduló partyk világában keresték a zenei megváltást. A Midnight Music éjjel fél tizenkettőkor kezdődik (Millenáris-Teátrum), és babzsákokon fetrengve (is) élvezhetjük – párosjegynyertesek a cikk végén!

Fischer Ivánt a világ tíz legjobb karmestere közé választották, társulata, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) pedig idén már harmincéves, ő maga másfél évtizede ír zenét. Mégis most először tart itthon szerzői estet, október 13-án, vasárnap és 14-én hétfőn, a Millenárison. A klasszikus (jellegű) komolyzenei koncert után vasárnap éjjel fél tizenkettőkor aztán rendhagyó programmal jelentkezik, a fiataloknak szóló Midnight Musickal.

A név simán olyan, mint egy elektronikus zenei partysorozaté, de ez most komolyzene, még ha nem is klasszikus. Fischer két operáját vezényli le itt is, A Vörös Tehén és a Tsuchigumo címűt illetve pontosabban ezekből részleteket.

Az első, még inkább kísérleti Midnighton Olivier Messiaen, Ligeti György, Bartók Béla, Szergej Rachmaniov művei voltak terítéken, és a zajos siker utat nyitott a folytatás felé. Olyannyira, hogy már most ki van írva két újabb session, január és április huszonhatodikára.

A két operát kifejezetten az első hazai szerzői estéjére írta, melyről egyébként a belgiumi Bruges-ben tartott sikeres szerzői estje után döntött. A Vörös Tehén témája a XIX. század olykor máig ható antiszemita botránya, a tiszaeszlári vérvád és pere. Az opera szövegvilága Krúdy Gyulán és Kossuth Lajoson alapul, míg a verses dalokat a kortárs irodalom és líra kiemelkedő alakja, Parti Nagy Lajos írta.

Az ősbemutató a Midnight Musicot megelőző szerzői esten lesz (rendező: Ascher Tamás, Székely Kriszta), akárcsak a Tsuchigumóé. A librettója az eredeti japán nó színházból ismert dráma és kabuki változata. Hat nyelvben énekelnek benne, a japán mellett franciául, olaszul, németül, angolul es magyarul is. A programban a karmester Fischer mellett lánya, Nora Fischer, illetve Matthias Kadar és a Kobra együttes is közreműködik.

„Szeretnem leszögezni, hogy nem vagyok modern zeneszerző, ne várjanak modern zenét. Előadóként mindenféle zene kavarog a fejemben. Egyszer elhatároztam, leírom azt, ami ott kavarog. Ennek a kavargásnak a zenei nyelve az az egyveleg, amiben élünk, ami ránk zúdul a rádióból, liftből, csengőhangból, koncertteremből. Hasonlónak érzem magam azokhoz a képzőművészekhez, akik montázsokat raknak össze mindabból, amit az utcán felszednek” – fogalmaz Fischer Iván.

Fischer Iván

A Midnight Musicon tehát e két opera részletei lesznek hallhatóak, a kezdés éjjel fél tizenkettő, a belépő ezerkétszáz forint, amiből harminc százalék kedvezmény jár, ha biciklivel érkezel. Ha pedig velünk játszol, a “kedvezmény” akár százszázalékos is lehet:

Párosjegyet nyertek

Legutóbbi millenárisos nyereményjátékunk eseményén, az Édes Napok fesztiválon melyik zenei tehetségkutató központ növendékei léptek föl többször? (Segítség korábbi ajánlónkban volt, a helyes válasz a Snétberger Ferenc Zenei Tehetségközpont.)

A megfejtéseket a [email protected] címre vártuk október 13-án, vasárnap délig Midnight tárggyal. A helyes megfejtést beküldők közül két nyertest választottunk ki, akik másodmagukkal ingyen mehetnek az aznap esti Midnight Musicra, a Millenáris-Teátrumba: Bosnyák Adriennt és Csintalan Vilmát. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük, őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a koncertre bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!