Csak az a vérbő folyó – a Life Of Agony jegynyertesei

// 2018-10-15

A 90-es évek kultikus csapata, a Life Of Agony negyedszázadossá érett albumát, a River Runs Redet turnéztatja. Október 23-án ér az A38-ra.

Mi pedig megkértük egri kollégánkat, mesélje el, mit tudott ez a lemez 1993-ban.

“A lányom szerint öreg vagyok. Mondtam neki, hogy az ő éveinek száma már csak háromszor van meg az enyémben, és ez az arány egyre jobb lesz idővel, de tény, hogy 1993-ban, amikor a River Runs Red megjelent, már 15 éves pattanásos tini voltam. Márpedig az e korban hallgatott zenéink egy életre meghatároznak, legalább annyira, mint az ekkor kötött barátságaink.

Az egyik legeredetibb – és egyik legelső – romkocsma, az azóta legendássá vált egri Más klub megnyitása előtt vagyunk még. Adott egy csapat suhanc, akiknek kapóra kapóra jön a hír, miszerint illegál buli lesz szombat este egy lebontásra váró házban. Minden morzsa józan eszünket félretéve fel is sorakoztunk, persze csak miután az ismerős Magdi néni kisboltjában feltankoltunk.

 

A lebontásra váró házban bútor már nem volt, de omladozó külső-belső falak, és egyben lévő tető igen, ami nem jött rosszul, lévén december és két fok odakint. Mi mégis pólóban ugráltunk a koncerthangfal tetejéről egymás fejére, miközben ment a Slayer, a Biohazard vagy éppen a Chaos AD a Seputól.

Itt hallottam először a River Runs Redet. Valamelyik idősebb tag hozta a zsír új CD-jén, amit még a Wave-ben vett, és rendkívül büszke volt rá. Eleinte furának hatott, hiszen miféle hardcore az, amiben “rendesen” vokáloznak, és egyébként is, ki ez a ki-mit-tudból szalajtott csóka, aki itt trillázik. De aztán jött a Through and Through, és mi már egymás fején pattogtunk. Ha jól emlékszem, két ajtó is kiszakadt a buli végére.

A bulin persze még nem ismertük – nem is figyeltük – a számok szövegeit, de sejtettük, hogy súlyos témák lehetnek. Miután beszereztem a lemezt, egyből a szövegekre lapoztam, és össze is állt a történet. A This Time családját elhagyó faterjával, aki újrakezd egy másik nővel, a Monday szabadszájú anyukájával, vagy a River Runs Red erősen szuicid soraival, és vérfolyójával.

 

Akkortájt a dinamikusan pattogó és nagyon mély basszustémák és a míves riffek jelen voltak jó pár más hardcore-metál zenekar repertoárjában – pont a vokál és szövegek ütöttek hatalmasat egy 15 éves tinédzsernél. Később gyakori beszédtéma lett, hogy min mehetett keresztül Keith Caputo, miféle démonokkal kellett viaskodnia. Csak 2011-ben esett le, amikor nővé műttette magát és Mina Caputóra változtatta a nevét. Ez azért kutya kemény agónia lehetett!”

A jubileumi turnéra elkíséri a bandát jóbarátjuk, Billy Craziadei, a Biohazard egykori gitárosa, aki amúgy a Powerflo formációt erősíti, de ezúttal saját bandájával, a BillyBióval érkezik. Közös dzsemmelésre is számíthatunk a korábbi koncertek videói alapján. Az elő-előzenekar pedig az All Hail The Yeti lesz.

Gróf Balázs videója:

 
Játék

Melyik német zenekar lépett föl a szervező Cudi Purci Booking előző, október 12-ei buliján a Dürerben – kérdeztük? (Segítség akkori ajánlónkban, a megfejtés: The Tidal Sleep).

A megfejtéseket október 22-én, hétfőn délután 2-ig vártuk a [email protected] címre, Agony tárggyal. A helyes megfejtést beküldők közül két nyertest választottunk: Fogarasi Zoltánt és Szabolcs Miklóst, akik ingyen mehetnek a kedd esti Life of Agony-koncertre, az A38-ra. A nyerteseket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a buliba bejutás módját.

Hallgasd meg itt a Koncertblog összes podcastját!