Dubstep-hősök és electrock’n’rollerek – párosjegyet nyertek Digitalismre és Koan Soundra!

// 2014-04-09

Április 12-án, szombat este egy-egy nagyon kurrens, nagyon menő német és egy angol duó forgatja föl forradalmi elektronikus zenéivel a frissen szalagvágott Akvárium színpadát – jegyet nyertek Digitalismre és Koan Soundra!

Digitalism – kaptak egy pirospontot

A szombatot a hírhedt győri partyszervező és dj, Sikztah, egy igazi régi motoros nyitja este tizenegykor, egy kétórás warmup-szettel. Őt követi az angliai Bristolból érkező páros, a 2008-ban alakult Koan Sound.

Nevük ‘zen’-t jelet, amit szándékuk szerint zenéikben is megjelenítenek. Számaik a chilles, dzsesszes kezdés után mindig kemény szétesésben teljesednek ki. Vagyis a “hagyományos” dupstepet tolnak, jelentsen ez bármit. Az ő olvasatukban mondjuk mindenképp elképesztő sokszínűséget, pontosan-szakszerűen kevert, éjsötét basszusokat, 

2011-ben ütött be nekik a nagyobb siker, amit nagyrészt ráadásul nem másnak, mint Skrillexnek köszönhetnek. Először is Kill Everybody-ját remixelték, aztán Skrillex Owsla kiadójánál hozták ki Funk Blaster ep-jüket. Ugyanezen a labelen jöttek nem mellesleg Porter Robinson, Skream és a Kill the Noise zenéi is, aztán nyilván a Kill the Noise Deal With It-jéből Koan Sound-átdolgozás is született. A srácok már ekkor, az első igazán sikeres évükben az év felfedezettjei lettek a Dubstep Music Awardson.

Frodóék útban Mordor felé Koan Sound

A Koannál eggyel idősebb, de ugyancsak kéttagú, német Digitalism 2004-ben “született”, és olyan sztárok zenéit javították már föl, mint a The Cure, a Depeche Mode, vagy épp a White Stripes. Ősüknek a Daft Punkot tartják, és tényleg érezni is azt a kreatívenergiát, ami francia példaképüket az egyik legnagyobb elektro-állócsillaggá teszik.

Sokan a szintén francia Justice-hoz is hasonlítják őket, fő irányaik az electrohouse és a dallamos-talpalávalós elektronikus rock (lásd még: electrock’n’roll). Újhullámos posztpunk, populáris-kedves dallamok, pogó és vad elektronika, mindez együtt (indietronica?) szombat éjjel fél háromtól az Akváriumban.

A bulit a másik hazai erő, Stereo Killaz zárja hajnali négytől, a vizuál vj Senon műve lesz, a belépő pedig elővételben (online és minden nap délelőtt tíz és és este hat között) kétezer-hétszáz forintba kerül, míg a party napján háromezer-ötszázba. Kivéve, ha velünk játszol:

Nyertek

Melyik előadó slágerének remixe számít az egyik legemlékezetesebbnek a múlt pénteki Akvárium-party külföldi fellépőjétől, Popoftól? (Segítség últ heti ajánlónkban, a helyes válasz Tiga.)

A megfejtéseket a [email protected] vártuk Digitalism/Koan tárggyal április 12-én, szombaton délután kettőig. A helyes megfejtést beküldők közül egy nyertest választottunk, aki másodmagával ingyen mehet az aznap esti Digitalism, Koan Sound partyra, az Akvárium Klub Nagyhalljába: Fábián Lázárt. A nyertest e-mailben értesítettük, egyben tudattuk vele a partyra bejutás módját.

Másik partyajánlónk és belépő-nyereményjátékunk szombatra:
Aki engem hallgat, ugyanazt az utazást tegye – Adam Freeland először az A38-on, nyerj jegyet rá!itt

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!