Heti elektroajánló: vissza a jövőből – megvannak a Speedy J-nyertesek!

// 2014-09-04

Az Origo zeneoldalával, a Quarttal együttműködve, annak felkérésére mostantól minden csütörtök délelőtt a következő szerdáig érvényes elektronikus zenei ajánlóval jelentkezünk. Íme, az első, ami az elektronikus zene hőskorába vezet: nyerhettél jegyet (nyertesek a cikkben, a Speedy J-ajánlórész végén) az egyik legnagyobb és legősibb technós, Speedy J szombati ötórás szettjére, a Corvin-tetőre; megtudhatod, hány éves már a Tilos, jön a nem kevesebb, mint huszonhét éve pályán lévő Sander Kleinenberg az ex-Zöld Pardonba, továbbá lesz három helyszínes, minimum tizennyolc órás és huszonhárom fellépős Mute Festival a techno jegyében az R33-ban.

Speedy J ötórás technoszettje a Corvin-tetőn, szeptember 6., szombat – nyerj jegyet!

A Concorde Events szervezésében szombaton valamivel több mint egy év után ismét Budapestre érkező holland Speedy J már 1990 óta tolja a technót, és ennyi idő alatt, sőt sokkal korábban annak egyik vezéregyéniségévé vált. Már első megjelenései is korszakalkotóak voltak, sok-sok évre meghatározva a szcéna alakulását. Első ep-jét és később az első nagylemezét, a Gingert a Richie Hawtin és John Acquaviva által vezetett Plus 8 kiadó jelentette meg Kanadában, míg a szigetországban a máig egyik vezető elektrokiadó, Warp gondozásában jelentek meg. Sikereit meglovagolva teljes művészeti szabadságot harcolt ki magának a kor (kilencvenes évek második fele, kétezres évek eleje) sokszor sztenderdizáló világában, így sokkal szofisztikáltabb, komplexebb anyagokat tudott kiadni (kezdve az 1997-es a Public Eneny No. 1-nal, melyekben érezhetőek voltak a korszak nagy minimál- és ambient-mestereinek (pl. Aphex Twin, Autechre) hatásai. A címkeragasztók gyakran utaltak rá is úgy, mint az idm (intelligent dance music) kiemelkedő képviselőjére. A 2002-es Loudboxerrel visszakanyarodott a keményvonalas technóhoz, egy évvel később pedig elindította Collabs címmel saját ep-sorozatát is, olyanokat hívva meg a projektbe, mint Adam Beyer, Chris Liebling, Literon, George Issakidis. 2008-tól van saját kiadója, az Electric Deluxe, mely mára az egyik legnagyobb techkiadóvá nőtte ki magát. Speedy J szettjei mindig aktuálisak, robbanékonyak, előremutatóak, így bevonzzák a komplexebb, intelligens technót kereső tömegeket – minden bizonnyal így lesz a Corvinon is szombat este, ahol várhatóan éjjel egykor kezd és öt órán át, tehát egészen hatig játszik. Vájtfülűeknek további kényeztetés, hogy erre a bulira külön hangrendszert telepítenek a Tetőre.

Játék, nyertesek

Mi a címe Speedy J bombasztikus trackjének, mellyel már húszéves kora előtt legendává vált? (Segítség tavalyi Speedy J-ajánlónkban, a helyes válasz Pull Over.)

A megfejtéseket szombaton délután háromig vártuk a [email protected] Speedy2 tárggyal. A helyes megfejtést beküldők közül két nyertest választottunk, akik ingyen mehetnek az aznap esti Concorde Presents: Speedy J partyra, a Corvin-tetőre: Pálinkó Álmost és Szolcsányi Erikát. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük. Őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a partyra bejutás módját.


23. Tilos Rádió-születésnap a Dürer-kertben, szeptember 5., péntek

Már huszonharmadik születésnapját ünnepli a Tilos Rádió pénteken a Dürerben. Az elektronikus zenei partyéletet a kilencvenes években meghatározó rádió „házibulija” a kertben (hacsak nem szakad le az ég) és a nagyteremben zajlik majd. Lesz bográcsozás, meg persze zene kertben és nagyteremben: kint már délután négytől dj Kolbásszal, majd Specko Jedno-koncerttel. Este tizenegytől durvul a buli, mikor Zotyka után éjféltől Minek és Minich back-to-back-szettje következik, aztán Vektor, majd Savage dj-znek, sanszosan egészen kemény drum’n’basst diktálva a hangfalakba. Megy majd a veretés a nagyteremben is, ahol este tíztől reggel hatig  jobbára négynegyedekre táncolhat a közönség. In:form, Drs, Keyser, Bal 5000, Beta, és Gaulamin aka Christian lépnek föl. Utóbbi reggae és dub selectaként ismert igazán. A program teljesen ingyenes.

 

Track Terrace-szezonzáró Sander Kleinenberg négyórás house-programjával, szeptember 5., péntek

A XI. kerületi Track Terrace (ex-Zöld Pardon) szintén pénteken búcsúztatja a nyarat. Sander Kleinenberg, holland house-veterán vagy tucatszorra játszik Budapesten, bár mostanában már jóval ritkábban, mint mondjuk az előző évtized közepén és második felében. Kleinenberg 1987 óta aktív, már tizenöt évesen pakolgatta a lemezeket egy hágai bárban. Mostani szezonzáró bulira négyórás szettel készül a holland dj.  A seggrázást Chriss Ronson vezeti föl este tizenegytől.

Ősrégi Kleinenberg/Anthony Pappa/Sasha-szett még a régi Home Clubból


Mute Festival – tizennyolc órás technomaraton, R33, szeptember 6., szombat

Erős technomaraton ígérkezik szombat délután hattól vasárnap délig az R33-ban, a Közvágóhídnál az éppen egyéves Mute szervezésében, akik legutóbb nem is Magyarországon, hanem egyenesen Amszterdamban buliztatták a népet. A szervezők közlése szerint legalább tizennyolc órás program alatt három színpadon huszonhárman tolják a zenét. A részvevők közül kiemelkednek a hollandok, a Tek No Bee, a Transistor Behavior, Sebastian Hawkes és Chris Jansen, akik a benti technonagyszínpadon játszanak. A szabadtéri house/deephouse/techhouse-részen Dennis Hercules képviseli Hollandiát, és kedvenc technósunk, Dr. Zoidberg is két helyszínen, a nagyszínpadon és a kinti helyszínen rakja alánk lovat. A deephouse helyszínen külföldi dj már nem lesz, de szeletelés annál inkább.

Kedvenc techno-dj-nk, Dr. Zoidberg hatvankilenc perces nyári eleji mixe


Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!