Megvannak a jegynyertesek a Margaret Island-koncertre

// 2018-09-18

Szeptember 21-én, pénteken lesz először hallható élőben a zenekar új lemeze a Budapest Parkban.

A Margaret Islandet 2013 végén alapította Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint, a zenekar azóta egyre népszerűbb. Most jött ki a harmadik, III című albumuk, ami teljes egészében meghallgatható a Youtube-on, és a Spotify-on.

 

A harmadik lemezről azt szokták mondani, hogy vízválasztó, magában hordozza az újjászületést.

– idézi az együttes közleménye Füstös Bálintot. A tagok zenei ízlése változott az évek során, természetes, hogy kipróbáltak néhány új dolgot, más hangszínekkel kísérleteztek. Így az új lemezen vannak ugyan dalok, amelyek stílusa hasonló a korábbiakéhoz, de jó pár új hangzású szám is akad. Emellett több saját dalszöveget hallhatunk, és kevesebbet Hujber Szabolcstól és Bródy Jánostól, akik az előző két lemezükhöz írták a szövegek nagy részét.

Ismert zenészek közreműködtek

A hazai metál egyik legnagyobbja, Áron András ‘Apey’, az Apey & the Pea frontembere játszik a Békülés című számban, Jumodaddy a Járom az utadat címűben és Monkeyneck a Csak még egy szótban.

 

Gondolatiságát, témáit tekintve szerintem egy igazán aktuális, mai anyag született

–  mondta az énekes. Lábas Viki szerint érettebbek lettek, a szemléletmódjuk is kritikusabbá vált. Így az előző lemezek napfényes hangulata után most más érzéseknek is teret engedtek, például a dühüknek és a csalódottságuknak.

 

A lemezbemutató koncert kapuit este hatkor nyitják a Budapest Parkban, jegyeket a Budapest Park oldalán lehet venni. A koncert előtt Antonia Vait hallgathatjuk, aki a Nagy-Szín-Pad Verseny különdíjasa volt 2018-ban. Bővebb infó a Facebook eseményben.

Játék

Melyik zenekar után játszott a Margaret Island az idei Volt Fesztivál nagyszínpadán? (Segítség akkori ajánlónkban, a megfejtés: Apeh and the Pea.)

A megfejtéseket szeptember 21-én, pénteken délután 1 óráig vártuk a [email protected] címre, Margaret tárggyal. A helyes megfejtést beküldők közül három nyertest választottunk: Bálint Reginát, Kurucz Zitát és Szilágyi Zoltánt, akik másodmagukkal ingyen mehetnek az esti Margaret Island-koncertre, a Budapest Parkba. A nyerteseket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a buliba bejutás módját.

Hallgasd meg itt a Koncertblog összes podcastját!