Stoner ínyencség a Desszert Festen – megvannak az Elder-nyertesek

// 2018-10-04

Október 12-én a Dürer Kertben keménykedik a bostoni stoner banda. 

Már nagyban robog a Desszert Fest Budapest, amit a Cudi Purci Booking különböző rockfinomságok tálalására használ már harmadik éve. Az augusztus 27-én kezdődő sorozat már túl van a Primitive Man, a Yawning Man, a 16 és a Far From Alaska koncertjén, és sorozat gerincét pedig október 8-án a The Skull és az Acid Muffin, illetve 12-én az Elder és az Ancestors koncertje adja a Dürer Kertben. Mi most a bostoni stoner rock fenegyerekeire, az Elderre koncentrálunk.

A stoner rock megkíván egyfajta érzelmi és zenei intelligenciát, hiszen ahhoz, hogy leessen a stílus, egész biztos végig kellett járni a rock különböző bugyrait, könnyedebb és sötétebb oldalait. Senki sem kezd el egyből stonert hallgatni. A bostoni Elder is a doom metál pókhálóval benőtt mélységeiből érkezett, aminek a nyomai még ott voltak a saját névre keresztelt debütáló albumukon. Az pokolian hangulatos lemez lett, és már látszott az is, hogy a srácok szeretik kifejteni a témáikat, mert ugyan becsúszott két 7 perc körüli szám, de a legtöbb 10 percnél hosszabb volt.

 

Az ötödik, tavaly megjelent nagylemezük, a Reflections of a Floating World, az intrumentális, majd’ 9 perces Sonntagot leszámítva csak 10+ perces hőskölteményeket tartalmaz. A 2015-ös LORE-nál is mélyebb és atmoszferikusabb a lemez. Nick DiSalvóék ismét kitettek magukért, elkalandoztak a könnyen emészthető stoner vonaltól, a keményebb riffek és a finom kiállások közötti kontraszttal operálva. Hogy fog ez szólni élőben!

 

Előzenekarnak a szintén amerikai Ancestors érkezik, egy másik ínyencfalat a melodikus, atmoszferikus rock kedvelőinek. Némileg más stílust hoznak, de hangulatteremtésben nagyon erősek. Az amerikai kettősfogatot nemzetközi mezőny támogatja: a The Tidal Sleep Németországból, az Implant pentru Refuz Romániából, a hazai mezőnyből pedig a Dungaree és a Slowmesh képviselteti magát.

 

Jegyek 4900 forintért még kaphatóak, de nálunk nyerni is lehet kettőt.

Játék

Melyik Budapesti klubban játszott az amerikai stoner metál másik zászlóshajója, a Karma To Burn két évvel ezelőtt? – kérdeztük. (Segítség akkori ajánlónkban, a helyes válasz: Dürer Kert.)

A megfejtéseket október 11-én, csütörtökön délután 3-ig vártuk a [email protected] címre, Elder tárggyal. A helyes megfejtést beküldők közül két nyertest választottunk: Levi Van Overloopot és Dobó Istvánt, akik ingyen mehetnek az aznap esti Elder-koncertre, a Dürerbe. A nyerteseket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a buliba bejutás módját.

Hallgasd meg itt a Koncertblog összes podcastját!