Rod Stewart a Budapest Arénában

Nyolc év után, január 29-én újra eljön hozzánk Rod Stewart, hogy a Budapest Arénában elénekelje a legnagyobb slágereit. Ha arra gondolunk, hogy egy ekkora sztárt hány országba hívnak, illetve hogy bőven a hetvenes éveiben jár, minden rosszindulatú matek nélkül kiszámolhatjuk: jó esély van arra, hogy Sir Roderick idehaza utoljára hallható élőben.

Caramel: Az igazságot járom körbe

Molnár Ferenc Caramel minden valószínűség szerint idén is telerakja Papp Lászlót karácsonyi koncertjén, december 22-én, pénteken. Erre a bravúrra azért nem sok fiatal magyar előadó képes; persze a “nagy öregekről”, mint például Fenyő Miklós, ez szinte alap, megszokott teljesítmény, de Caramelnek igen fiatalon sikerült bekerülni ebbe az illusztris társaságba. Fiatalsága ellenére zenei polihisztornak vagy akár népmesei hősnek is…

Continue reading

Holland funk, izraeli punk – szombati buliútvonal

Mikulás után meredeken emelkedik a jellegzetes sapkában bulizni induló fiatalok száma, ki van világítva a város, és úgy tűnik, talán még hó is fog esni, így egy szép adventi útvonalra felfűzött szombati programot ajánlunk. Gyülekező a Fröccskocsmában, onnan pár méterre koncert az Akvárium Klubban, aztán séta a színes-díszes Andrássy úton a Morrison’s Pubig, és zárás…

Continue reading

Karinthy törzshelyétől a venezuelai djane-ig – szombati buliútvonal ingyenjegyekkel

Előttünk az újabb hétvége, így friss adatokkal töltöttük meg múlt héten kitesztelt buliútvonal-generátorunkat. A szombat ezen a héten is erősebbnek ígérkezik a pénteknél, de persze ízlések és pofonok. Gyülekezőnek mi a Szatyor Bárt ajánlanánk, ahonnan gyalog is elérhető az A38-as Zagar, melyre ráadásul két párosjegyet játszottunk ki. Onnan irány a belváros, a Stifler Pool, ahol csocsóban, biliárdban…

Continue reading

Ibolya és Bíborka gömbölyű savakkal – szombati buliútvonal

A hétvégén szombaton érdemes nekivágni a budapesti éjszakának, saját, szakértő módon tervezett, de mindenki számára vérbő és aktív kikapcsolódást jelentő buliútvonal-generátorunk kimutatása alapján. Kezdés, összegyűlés a Ferenciek terén, az Ibolyában, onnan Magashegyi-koncert az Akváriumban, majd egy közbevetőleges megálló a Fröccsteraszon, onnan pedig irány a Cinema Hall és a Legendary Moments techno/acidpartyja a műfaj két legendájával,…

Continue reading

Trónok hangja

Meghallgatnád az Assasin’s Creed, a Medal of Honor, a Warcraft vagy épp a Tomb Raider betétdalait egy magasztos szimfonikus koncerten? Vagy inkább átélnél egy remek jégzombi-apokalipszist egy hasonlóan magasröptű koncert keretében? Megteheted mindkettőt egy rendezvényen: az idei Play Iten ismét Video Games Live (VGL) és most először Trónok harcá-s Sound of Thrones (SOT) szimfonikus koncert…

Continue reading

Az Arcadia flipperfesztiválon mutatkozik be Szűcs Krisztián új zenekara

November első hétvégéjén, 3. és 5. között második alkalommal települ ki a Flippermúzeum XIII. kerületi bázisáról, és tartja meg saját fesztiválját, Arcadia néven, ezúttal a Dürlinben. Az idei rendezvény tematikája az itthon óriási hájpot generáló Bud Spencer-Terence Hill-nosztalgia, amihez a szombat esti koncertprogram is kapcsolódik, a Spencer Hill Magic Band zenekarral. Azonban még előtte, péntek…

Continue reading

Újra durrantanak a Navarone ágyúi

November 7-én újra Budapesten lép föl a ska stílust nagy mértékben formáló, jamaicai nagypapákból és nagymamából álló banda, a The Skatalites, akiknek a Navarone ágyúi filmzenét is köszönhetjük. Mikor lesz, hogy lesz? November 7-én, a Nagy Októberi stb.-stb. valahányadik évfordulóján a Dürer Kert ad otthont az igazi bigbandes skaörömünnepnek. A hét eleje ne riasszon el egyetlen…

Continue reading

A kívülálló nem-rocksztár – nyerj jegyet Chris Reára!

Chris Rea Road Songs For Lovers című új albumával tér vissza idén ősszel Budapestre Stinghez hasonlóan öt év után. A november 6-i koncerten rockballadákkal andalít majd fősodortól magát általában távoltartó világsztár. Nyerj jegyet rá! Mikor lesz, hogy lesz? November hatodikán, az őszi szünet utáni első estén, ami ráadásul hétfő ad ismét koncertet a magyar közönségnek…

Continue reading