Party a filmgyárban – nekünk tetszett

Szerintünk parádés helyszín volt a Mafilm fóti filmgyára a hétvégi Kingdom of Spirit szabadtéri goapartynak (ajánlónk itt)ty, még akkor is, ha a résztvevők egy része, és aztán már a szervező Y-Production és Goa.hu szerint sem volt az. És még akkor is, ha az egyik zenei helyszínt, a chillt a filmgyár nem engedte megépíteni. Képre kattintva galéria nyílik…

Continue reading

“Nem attól leszünk boldogok, ha a semmit becsomagoljuk” – Ørdøg a Mastodon előtt

Az idei különösen erősre sikeredett nagy metálkoncertek terén (IS) is, és a sort június 14-én, szerdán a sludgemetal egyik, ha nem a legnagyobbja, a márciusban új, lehengerlő kritikai és közönségsikerű albummal jelentkező Mastodon nyitja a Barba Negra Trackben (egy hét múlva ugyanitt, ugyanattól a szervezőtől, a Concertótól, az Anthrax, melyet szintén megénekelünk majd mi is). Előttük az egyik legjobb…

Continue reading

Első fecske nyarat csinál – Parov Stelar a Parkban!

Megírtuk, hogy milyen ráncfelvarráson esett át a Budapest Park az idei szezon előtt, túlvagyunk az első teltházas koncerteken, most pedig az első nemzetközi fellépő is megnyitja az idényt. A tavalyelőtti jól sikerült parkos fellépése után Parov Stelar visszatér a tett helyszínére, méghozzá legújabb nagylemezének bemutató turnéjával. Nem egy átlagos estének ígérkezik! Mikor lesz, hogy lesz?…

Continue reading

Űrzene az elvarázsolt kastélyban

A hosszú, őszi-téli-tavaszi beltérben senyvedés után a goás népek végre visszaveszik azt, ami igazán az övék: a különleges helyszíneken megrendezett szabadtéri bulikat. A szezon már el-elkezdődött, volt már szabadtéri helyszínű, de fedett táncterű buli (például a Vituki-strandon a Föld Napja / Sonica-preparty, illetve a Globális Majális), és most szombaton folytatódik a széria, és Budapesttől nem messze, egy…

Continue reading

Nyárzáró elektronikus utazás ősfák között – Normafa Open Air talán utoljára

A megszokott késő nyári, kora őszi Normafa Open Air félelmetes Ludmilla vs Palotai drum’n’bass-szettet, a lengyel Adam Faz és hazai darktechnó atyja, Dr. Zoidberg a Normafán ismételten elkövetett közönségmészárlását és az Y-Production szokásos őrült goabuliját hozza.   A mára rendhagyó nyárbúcsúztató/őszköszöntő Normafa Open Air idén szeptember első hétvégéjén landol, melynek változatos lineupjából ezúttal a különleges…

Continue reading

Total Dance Cabrio – először szabadtéren a kilencvenes évek zenéinek fesztiválja

Június első szombatján, negyedikén tartják az évtized negyedik Total Dance Festivalját, a kilencvenes évek zenéinek grandiózus ünnepét. Az eddig stabilan a Hungexpón rendezett egynapos fesztivál mot először költözik a szabad ég alá, mégpedig a Budapest Parkba – a neve ennek megfelelően Total Dance Festival Cabrio. A Pharao az egyik headliner A kilencvenes évek – a…

Continue reading

Tekergő szavakkal – tízórás Psykovsky-szett és szabadtéri Dürer-színpad

A goások már most hétvégén elbúcsúztatják a beltéri bulikat (pedig még egy hónap az első nagyobb szabadtéri megmozdulás), és nem is akárhogyan: a legnagyobb holland fesztivál, a Psy-Fi prepartyját hozzák a Dürerbe, négy brigád (a legaktívabb Y-Production mellett a partyszervezésben is egyre jobban pörgő Goa.hu, a darkpsy vezető hazai formációja, a Psybaba, illetve a Dabudapest)…

Continue reading

Ajja: Nincsenek falak – először Budapesten

Különleges estére készülhetünk április első szombatján: a globális goaszcéna egyik legfontosabb alkotója (aki ugyanakkor nem önmaga paródiájaként haknizó nagy öreg, hanem ereje és alkotókedve teljében lévő, nagyon aktuális előadó), Ajja lép föl először Budapesten, ráadásul rögtön háromórás szettel, ráadásul egy olyan exkluzív helyen, ahol még soha nem volt goaparty. A svájci illetőségű zenei multitálentum velős interjúval vezeti…

Continue reading

Haldolium: Legyen egyensúly – jegyet nyertek albumbemutató partyjára

A Haldolium (Blue Tunes Records) a psy-szcéna egyik legrégebbi stabil, műfajokon is átnyúlóan minőségi zenét hozó formációja, egyike a kevésnek, akiknek sikerült nem önmaga paródiájává válnia az évek, sőt évtizedek során. Tizedik (!) lemezét, a Hx-et bemutató turnéja budapesti állomása végül a szombaton visszaköszönő nyár miatt mégis a szabadtéri Zippp Club idényzáró bulija is egyben. Az alkalomból interjút kértünk és…

Continue reading

A legnagyobb német popsztár – párosjegyet nyertek Scooterre!

A fehér poprave-óriás, HP Baxxter és csapata egyszerűen megunhatatlan, mostanában minden évben vendégül látja Budapest, és mindig a szabadtéri buliszezonban. Scooter idei fellépése egészen korán, már május közepén megtörténik, és megint a Budapest Parkban. Vendégzenekar ezúttal is a Kozmix, a koncertek után pedig fergeteg-afterparty, például Sterbinszkyvel. Megvannak a párosjegynyertesek. Scooter-koncert, Budapest Park, 2014   Mióta…

Continue reading