Airtist új dorombossal a Sziget előtt: “A közönség delejez minket”

A kizárólag organikus ütemekkel dolgozó, bravúros Airtist zenekar a nyáron lecserélte alapító frontemberét, Szilágyi Áront a Grabanc együttes dorombosára, Gimesi Szabolcsra. Az új tag egyértelműen komoly lendületet vitt a magyar-német, Gimesi mellett a bécsi Markus Meuer, illetve “Döme” alkotta csapatba, ami határozottan érezhető volt már júniusi Tilos-maratonos koncertjükön is. Következő fellépésük a Szigeten lesz, mégpedig 14-én,…

Continue reading

Szálkás balett-táncosból vérbő freestyler – az Art Kingdom próbáján jártunk a második Ötkert Battle előtt

„Hefi után a Wera, jó kontrasztot ad majd” – zengi be a Murányi utcai próbatermet Börczi Barbara (Bubi) instrukciója. Az Art Kingdom Dance Community (AKDC) fúziós táncpróbáján jártunk, ahol Apáti Bence balettművésszel gyakorolnak a szombati, második Ötkert Absolut Battle-re. Közös produkciójukban összeolvad az underground és a kanonizált magasművészet, vagyis a hiphop és a balett, felerősítve többek…

Continue reading

Deszakralizáció Egerben – Artalom Élőművészeti Fesztivál a Rossztemplomban

Aki periférákon akar járni, kimozdulni vágyik a centralizálódott kultúréletből, felmérné, mi is történik a kisvárosokban, annak kiváló alkalom a tizenkettedik egri Artalom Élőművészeti Fesztivál. Performansz, happening, kortárs tánc, kísérleti zenei és költészeti előadások. Tedd föl a kérdéseid magadnak és az alkotóknak! Pillanatkép a tavalyi Artalomról A fesztivál szándékosan élőművészeti meghatározást kapta, hiszen minden szóba jöhet,…

Continue reading

Total Dance Cabrio – először szabadtéren a kilencvenes évek zenéinek fesztiválja

Június első szombatján, negyedikén tartják az évtized negyedik Total Dance Festivalját, a kilencvenes évek zenéinek grandiózus ünnepét. Az eddig stabilan a Hungexpón rendezett egynapos fesztivál mot először költözik a szabad ég alá, mégpedig a Budapest Parkba – a neve ennek megfelelően Total Dance Festival Cabrio. A Pharao az egyik headliner A kilencvenes évek – a…

Continue reading

Tücsökzene, szinesztéziára kihegyezve – a legjobb psytrance-ek Görgőtől

A tavalyi év legjobb zenéit bemutató szubjektív mixsorozatunkat a psytrance-szel zárjuk így március elején – a válogatás elkészítésére az öt legismertebb és legnépszerűbb hazai goa-dj egyikét Görgőt (a másik négy: az Ozora-főszervező Wegha, a legaktívabb partyszervező, a másik ozorás, illetve radiozorás Tsubi, az Y-Production vezetője, Hruscsov, illetve a SUN-főszervező Oleg) kértük föl; artworker: Mukiello, akinek…

Continue reading

Az együttlét öröme – interjú Vári Bertalannal, a Tértánckoncert koreográfusával

Június tizennyolcadikán a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) foglalja el a Hősök terét Tértánckoncertjével, ahol este héttől kétszázötven gyermek nagyszabású táncprodukciójára játsszák el Mendelssohn Szentivánéji álom darabjának tételeit. A hatalmas produkcióra február óta készülnek a táncos résztvevők, akik alapvetően nem profi táncosok. A BFZ vezetője, a világhírű karmester Fischer Iván toleranciát, együttélés, befogadást és elfogadást hirdető eseményének…

Continue reading

Családi táncház a város közepén

A megújult, modern kép, ami az Erzsébet téren fogad, valójában hagyományörző vonásokat is rejt; az Akvárium Klubban minden vasárnap délután négy órától a Naphon Családi Táncház várja az érdeklődöket családi kikapcsolódásra vagy csak egy kis hagyományőrző mulatásra. Gyermekkorunk régi jó dalainak emlékeibe repít vissza a táncház, itt mindenki újra kicsi lehet és együtt énekelheti kedves…

Continue reading

Az orosz hadsereg újra Budapesten!

Na jó kicsit túlzás, hogy már most a spájzban lennének, de június 5-én az Orosz Hadsereg Akadémiai Alexandrov ének- és tánckara érkezik a Papp László Budapest Sportarénába! Jegyek már most kaphatóak!    Az Alexandrov Együttes arra ékes bizonyíték, hogy egy megkérdőjelezhetetlen művészeti produkció képes a történelem legszörnyűbb viszontagságait és fordulatait is átvészelni. Az egykori Szovjetunióban…

Continue reading

Probléma van? Rendezzük le, csak te meg én! Táncolj!

Szombaton a Pecsa Music Hallban állnak majd szemtől szemben az utcai táncosok, hogy kiderüljön, ki a legjobb. Street Dance Battle 2. Ahogy neve is mutatja, már második alkalommal rendezik meg alkalommal az ország legnagyobb streetdance-táncversenyét. Igaz, nem valami elhagyott kis utcában, hanem a nemrég Pecsa Music Hall néven újraéledő városligeti műintézményben. A táncversenyen indulók egyéni és csapatkategóriákban…

Continue reading

Ugye utcai harcokra azért csak nem kerül sor?

Idén is folytatódik a Red Bull Music Academy Workshop, melynek témája ezúttal az elektronikus és a klasszikus rapzene ütköztetése, ráadásul a brit hiphopmogul TY is eljön. Ford Fairlane azt mondta, ha a zenészeknek kell egy kis pénz drogra, csinálnak egy Rock a Drog Ellen koncertet, de úgy tűnik a workshop szervezői ennél jóval komolyabbra és őszintébbre…

Continue reading