Winter SUN a téli napfordulóra

A fény ünnepeként ajánlja a hagyományos karácsonyi december 27-i buliját a SUN Festival szervezőcsapata – a Winter SUN a még mindig élő és viruló Dürerbe csalogat a psy-jal és psy-on túli elektronikus zenei műfajokkal. Annyi tuti, hogy tánc, az lesz. Fotó: Durerkert.com

Ünneprontó motozás utáni hatalmas partyval jött meg a goatavasz

Spring Celebration – a márciusi nagy, többtermes és -zenés goaparty a Dürer-kertben a tavaszköszöntés jegyében, a Goa.hu és a Psybaba szervezésében zajlott március tizedikén, pénteken. A bejáratnál majdnem a teljes buli ideje alatt mindenkit szigorú alapossággal átmotoztak, feltehetően az R33 megtámadása és bezáratása nyomán. Azért nagy party kerekedett, a motozás miatt később kezdő Ott most…

Continue reading

Itt a tavasz, dagad a láb

Végre itt a március, a tavasz, ami minden goás számára egyet jelent a dopaminszint automatikus megugrásával, hiszen sikerült megint túlélni a telet, a szcéna valódi erejét adó szabadtéri bulik pedig belátható időn belül beindulnak. Az idő még kissé kiszámíthatatlan, de legalább elég elviselhető ahhoz, hogy szélesebb mosollyal az arcunkon mehessünk taposni, mert nem fogunk szétfagyni…

Continue reading

Ősparty: savval goára

Liveact Night & Ősparty – ezzel a nem annyira túlgondolt, de lényegre tapintó címmel rendez péntek este, október másodikán fiatalos és nosztalgikus, imitt psytrance-, amott acid-bulit a Goatrance.hu és egy ezredfordulóról ismert és talán újraéledő lab, a Deepsmile – az ős-goa-dj Oleg birgádja -, valamint a helyszínt adó Dürer-kert. A nagyteremben olyan psyliveactek sorjáznak, mint a szlovák…

Continue reading

Jógától formás seggek – jegyet nyertek a Samsara Fesztiválra!

Siófok közelében, Törekiben rendezik hétvégén a Samsara Fesztivált, amely Ozora és a Sun mellett a harmadik nemzetközi nyári pszichedelikus heppening Magyarországon – jóga, masszázs, finom (tehát alapvetően nem veretős psytrance-es) zenék és tánc, sőt pszichedelikus filmfesztivál a programban. Headlinerek elég komoly nevek: Banco de Gaia, Entheogenic, Aes Dana és Tripswitch – megvannak a párosjegynyertesek. A helyszín (kicsit ozorás)…

Continue reading

Ajtó a Frankhegyre – játszottak az Ősparty-jegyekért!

Január 24-én, pénteken újra eljön a harminc fölötti partycsokkerek napja, akik fürtökben zúznak majd a Dürerbe estére, hogy belenyaljanak újra a tíz-tizenöt-húsz évvel ezelőtti partyk hangulatába. Nem könnyű a frankhegyi, törökbálinti, nagycirkuszi vagy a kopaszi-gáti bulik hangultát fölidézni, mindenesetre az Ősparty szervezői ilyesmivel próbálkoznak. A föllépők, a liveactet mutató producerpároson, a Saafi Brothers-en túl, tehát…

Continue reading

Savazz az Akváriumban – lastminute-nyereményjáték a Hardfloor-partyra

Péntek este az Akvárium Klubban (ex-Gödör) lép föl a kilencvenes évek elektronikus zenei fősodrát jócskán meghatározzó acid-duó, a Ramon Zenker és Oliver Bondzio alkotta Hardfloor. A technoikonok előadása köré finom kis partyt kerekít a szervező Naphon zúzósabb és chillhelyszínekkel. Megvannak a jegynyertesek (részletek a cikk végén). A patinás Naphon szervezőcsapat most egy igazi nagyágyúval rukkol…

Continue reading

Közvetítenénk a hétfői Bëlga-koncertet – búcsú vagy geg?

Még mindig nem egészen tiszta mit akar a Bëlga hétfői koncertjével. Talán a Zöld Pardont búcsúztatják, vagy tényleg föloszlanak? A Lángoló Gitárokon olvasható hír mondatai mögül nehezen kivehető, hogy valóban visszavonulnak, vagy csak egy újabb gegről van szó. A srácok ráültek a telefonjaikra, így a homály csak hétfőn oszlik, az is akkor derül ki, hogy közvetíthetjük-e…

Continue reading

DPU Cha- Cha-Cha Restart: Vissza a gyökerekhez

Jó egyéves útkeresés után visszatér gyökereihez a Cha-Cha-Cha: az alapítók elvinnék a Kálvin téri Csacsi hangulatát és arcait a Délihez, a DPU Cha-Cha-Chába. A régi-új éra nyitányaként egy Restart Open bulival csalogatnak. Schöne Panorame a DPU Cha-Cha-Chából (fotó: Bakonyi Szabolcs) És ha már visszatérne a gyökereihez Cha Cha, mi mással restartolhatnának, mint az egy hónapja…

Continue reading