Best of Zagar: remixkoncert a Dürerben

Az évről évre megújulni képes Zagar, úgy tűnik, az idén is meg fogja tudni lepni a közönségét. A mozgalmasnak ígérkező évet, például, egy dupla vinilmegjelenéssel indítja, melyre a valaha kiadott összes Zagar-album legjobb számait remixelik neves producerek. Ennek apropóján a zenekar április 7-én, szombaton a Dürer Kertben koncertezik, mégpedig egy meglepetésvendéggel.

Karinthy törzshelyétől a venezuelai djane-ig – szombati buliútvonal ingyenjegyekkel

Előttünk az újabb hétvége, így friss adatokkal töltöttük meg múlt héten kitesztelt buliútvonal-generátorunkat. A szombat ezen a héten is erősebbnek ígérkezik a pénteknél, de persze ízlések és pofonok. Gyülekezőnek mi a Szatyor Bárt ajánlanánk, ahonnan gyalog is elérhető az A38-as Zagar, melyre ráadásul két párosjegyet játszottunk ki. Onnan irány a belváros, a Stifler Pool, ahol csocsóban, biliárdban…

Continue reading

Több technót a parlamentbe – élőközvetítés

Ha nem tudsz ott lenni a Szabadság téren, hogy teljes mellszélességgel kiállj a “technobarát Magyarországért”, meghallgasd a hagyományosan zseniális humorú beszédeket és beletáncolj a napsütéses délutánból a naplementébe, majd egészen az éjszakába, akkor van számodra egy sebtapaszunk: a Nemzeti Techno Televízió élőben közvetít a helyszínről. Az NTTV közvetítését a Több Technót a Parlamentbe! mozgalom aktuális demonstrációjáról itt nézheted élőben: Koncertblog Session podcast-sorozat Koncertblog…

Continue reading

Kivilágos kivirradtig – képriport a Balaton Sound-os Jäger Arénából

Mi is jókat dagonyáztunk a hétvégi Balaton Soundon, de leginkább a Jäger Arénában emberkedtünk, olyan előadókra, mint például a Carbonfools, Marge, Anorganik, Sander van Doorn, Akkezdet Phiai, Zagar, Brains, Palotai, Roni Size, mc Dynamite, Soerii&Poolek… A Partyphotóval közös képriportunk. Lájkold Facebook-oldalunkat!

A nyár slágere a Colorstartól

Múlt héten jött ki a csütörtöki bemutatókoncerttel egyidőben a Colorstar háromszámos ep-je, mely a szeptemberre beharangozott új album felvezetője, illetve rápakolták a két éve megjelent legutóbbi nagylemez utáni első, önállóan közreadott számot. Meghallgattuk a két új számot, és újracsekkoltuk a korábbit is – nekünk tetszettek. Ep-bemutató az Akváriumban A címadó Reaction alapját, vázlatát a két…

Continue reading

Nem blokkolják az agyad – Magyar Dal Napja a Blokkban

A Magyar Dal Napja programözönében a legkülönlegesebbnek idén kétségkívül az Ajtósi Dürer soron kibontakozó összművészeti Blokk Alkotóközpont programja mutatkozik. A leginkább Keleti Blokk-ként ismert kulturális manukfaktúra egész napos dj-programmal, beszélgetésekkel, bemutatókkal, zenés városon át biciklizéssel, alterkoncertekkel és gyerekprogramokkal vág rendet a fővárosi Dal napi kavalkádban. Blokk-szülinap Blokk nem most először szervezett rá extrákat Magyar Dal…

Continue reading

Medúza az űrből – Zagar-koncert képekben

A Zagar szombaton a Budapest Parkba is megérkezett jól sikerült idei, új albumával, a Light Leaksszel. A koncerten fotósunk, Szelepcsényi Ferenc is ott volt, aki ezúttal a közönségre fókuszált, a szó szoros értelmében. Képriport. Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj közvetítéseinkről, és hogy részt vehess a belépő-nyereményjátékainkon! Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!

Fehér éjszaka Egerben – párosjegyet nyertek Péterfy Borira!

Novemberben jelent meg az egyik legismertebb alterpopdíva és zenekara, a Péterfy Bori & Love Band új lemeze, a Fehér éjszakák. Most turnén vannak, és a január 19-i millenárisi nagykoncertre Egerben melegítenek. Kisorsoltuk párosjegyeket a koncertre! Péterfy Bori nemcsak énekes-, hanem színésznő is, ráadásul a 2008 óta a Nemzeti Színházban (előtte a Krétakör társulatának volt tagja),…

Continue reading

Rocklitera, a legújabb generációs, némán zenélő könyv

A közelmúltban két szerencsés nyertesünk is akadt, akik Felhőjáró Baksa-Soós Attila legújabb novellakötetével a kezükben már egészen biztosan boldogabbak, mint előtte voltak. Hiszen ők már elolvashatták a kortárs „rock&roll” író legújabb agyszüleményét, melyben a kortárs magyar pop-rock szcéna zenekarait mutatja be a maga módján. Klikkelj egy kis ízelítőért! Felhőjáró Baksa-Soós Attila Sokcsillagos Írókéz művésznéven publikál.…

Continue reading