Túl szűk, lapos és merev ez a nyavalyás világ – jegyet nyertek a Fekete Zaj Fesztiválra!

// 2013-08-15

A Fekete Zaj Fesztivál kapcsán találkoztunk és beszélgettünk a VHK énekesével, az egyébként csillagász Grandpierre Attilával. A Vágtázó Halottkémek augusztus 17-én, szombaton, este nyolctól lépnek föl a Fekete Zaj Fesztiválon a Dürerben. Az augusztus 16-ától 18-ig tartó Fekete Zaj Fesztiválra jegyet is lehetett nyerni, ha helyesen válaszoltál a poszt alján föltett kérdésünkre.

A Hajógyári-sziget első kis hídjánál fogad Grandpierre Attila, hogy a VHK próbatermébe kísérjen. Mondja, egyszerűbb lett volna, ha hozunk egy lajtorját, és az Árpád hídról ereszkedünk le a szigetre, mert akkor pont a próbaterem épülete elé toppannánk.

Először az aktualitásról, a Fekete Zaj Fesztiválról kérdezzük a legendás énekest. „A fesztivál szervezője, Zéró jó barátunk, aki sok mindenben segíti a VHK-t és a másik zenekaromat,  a Vágtázó Csodaszarvast. Bírja a VHK-t, hozzánk hasonló zenei ízlésű valaki, és igényt tartott ránk. Mivel szerintünk a Fekete Zaj Fesztivál egyedülálló, nagyszerű rendezvény, persze hogy elsősorban itt szeretünk fellépni, különösen, amikor a Mátrában rendezik meg, ahol a Természet ölében nem egyszer a legmagasabb éggel érintkeztünk, felvillanyozó hangok, zajok és fények között.”

A kilencvenes évekbeli évi többszáz VHK-bulihoz képest mostanában már csak nyolc-tíz koncertet adnak évente, idén nyáron például az augusztus 17-i Fekete Zaj-os lesz a második koncertjük egy Zöld Pardon-fellépés után. A Sziget Fesztiválon ugyan néhány éve még föltűntek Grandpierre projektjei, a VHK és a Vágtázó Csodaszarvas is, de mindkét koncerten akadt némi malőr az énekhanggal. A történtekről lakonikusan csak annyit jegyez meg a frontember:  „Gondolom, nem véletlenül történt mind a két zenekarral hasonló húzás. Egyszer az én énekem nem szólt tíz percig, másszor a teljes hangerőt húzták le nullára. Mindenesetre ahogy annakidején a Táncdalfesztiválokon sem léptünk föl, most már a Szigeten sem.”

Szóba kerül Attila sámánikus és tudatfölötti táncának az eredete,  a hetvenes évekbeli balhék az István Gimnáziumban és az Ezres Klubban tartott koncertekkel kapcsolatban. Aztán az is, hogyan karolja föl a mentor, Nagy Feró a legvadabb zenekart 1980-ban, vagy ahogy Bódy Gábor filmrendező csellel szervez koncertet underground-zenekaroknak 1981-ben, melynek felvétele az NSZK-t is bejárja.

Ahogy az is kiderül, hogy milyen furfangok árán sikerül kijutniuk Nyugat-Berlinbe 1985-ben, vagy Hollandiába 1987-ben. Aztán persze a német menedzser Dietmar Lupfer, aki azt ígérte a bandának, hogy a világ egyik legelismertebb zenekara lesznek, hogy részük lesz minden földi jóban, és a Sheraton Hotelben fognak lakni (ez utóbbit tartotta volna persze legkevésbé lényegesnek az együttes). Ennek megfelelően szó esik arról is, miért Nyugaton jelentek meg az első VHK-lemezek. És miként rajzolódott ki a nyolcvanas évek végén egy ígéretes nyugati karrier.

Nem akármi, hogy olyan világszerte értékelt személyiségek, mint Iggy Pop, Henry Rollins, vagy a Dead Kennedys-es Jello Biafra elismerték a VHK-t a világ egyik legizgalmasabb zenekarának. De mi lehet a magyarázat arra, hogy a zenészkörökben szerzett elismerés, és a nyugati közönség kedvező reakciója ellenére végül nem sikerült mégsem az igazi áttörés?

„Menedzserünk, Dietmar azt mondta, hogy a kilencvenes évek elején betörő technó meg az egyéb elektronikus zenei műfajok elvitték a közönséget az alternatív zenék elől, és ez okozott törést a VHK szépen alakuló nemzetközi karrierjében is. Szerinte hiába voltunk jó irányban, ez a zenepiaci trendváltozás sok kaput bezárt. Eleve azzal, hogy az alternatív koncertek látogatottsága a tizedére csökkent. Az meg azért a színpadról is látszik, ha két-háromezer ember helyett két-háromszáz jön el egy koncertre. Persze ezt nem panaszkodásképpen mondom, mert olyan is előfordult, hogy öt embernek tartottunk koncertet. Mi azért megyünk oda, hogy játsszunk végre! Ez az életünk, amikor játszunk, az életünk elképesztően felfokozódik, teljesebbé válik. Valami történik velünk, ami végtelenül hiányzik a mai világból. Számunkra a próbák is ugyanolyan élvezetesek, mint a koncertek. Illetve hát örök vita köztünk, hogy próbálni vagy koncertezni jobb-e.”

Fölvetjük Attilának, hogy ha olyan jók a próbák, nem nyitnák meg azokat a közönség előtt akár úgy is, hogy élő internetes közvetítéseken leshessenek bele a rajongók a munkába.
„A próbateremben minden pöccre be van állítva, hogy jól szóljon, és jól érezzük magunkat! Visszaverődik ugyan a hang, ezért nem olyan minőségű, mint egy jól hangosított koncert. Egy élő közvetítés – jó ötlet.”

Itt szóba hozzuk még a 2001-es fölbomlást, ami az akkor a zenekaron belül megromlott hangulat miatt következett be, de erről a zenekar tagjai bőven beszélnek a filmmúzeumos felvételen (föntebb, VHK – Privát rocktörténet 47.). Attila azt mondja, hogy a 2009-es újjáalakulás óta ismét öröm együtt zenélni a régi barátokkal. akkor Vágtázó Életerő tértek vissza, de az énekes meghajolt a közönség és a többi zenekari tag akarata előtt, és hamarosan ismét az eredeti, VHK néven működnek tovább.

A beszélgetés izgalmas, Attila előadásmódja lebilincselő. De folyamatosan birizgál minket a kérdés, hogyan választja szét magában az énekes fenegyereket és a társadalmi elvárásoknak megfelelni kényszerülő, elismert tudóst.

„Elég baj, hogy folyton alkalmazkodó magatartást várnak el, ezt tapossák bele az emberekbe, gépies, szokásos viselkedésmódok egész készletét. Remélem, egyszer a minél őrültebb viselkedést tekinti majd normálisnak a társadalom. Vagy ha nem is őrültet, de szabadabbat, elevenebbet mindenképpen. Az élet sokkal több, mint ahogyan azt a társadalom láttatja. Túlságosan szűk, lapos és merev ez az egész nyavalyás világ. Nekem például nagyon nehéz volt ezt a helyzetet kezelni. Ezért rendkívül sok összeütközésem volt egészen odáig, hogy úgy tűnt, az egész tudományos pályafutásom kettétörik. Úgy nézett ki, viselkedésem miatt el kell hagynom az egyetemet, tanulmányaimat fölfüggesztik. Ez pedig nagy baj lett volna számomra. Végül huszonvalahány évesen jöttem rá, hogy bizonyos értelemben én is kénytelen leszek alkalmazkodni az idióta társadalom legalább bizonyos elvárásaihoz. Persze ezek adódnak természetesen is, mert az ember nem lehet mindig őrült, például a közértben vásárlás közben, bár velem sokszor olyan is előfordult.”

Hozzá teszi, mindenkiben benne van az a fajta ösztönösség, ami belőle például a koncerteken jön ki. „Például a közönségünkből néhány arc egyszer elhozta az egész iskola leggátlásosabb srácát. Kíváncsiak voltak, hogy reagál egy VHK-koncertre. Ott állt remegő lábakkal az első húsz percben, aztán bevetette magát a közönségbe és elkezdett tombolni. Egyszer pedig a tanszékvezető behívatott az irodájába, hogy látott a televízióban, a koncerten a színpadon fetrengeni. Kérdezte, hogy is van ez. Mondtam neki, hogy elég gyakran előfordul ilyesmi velem, és akárhogy szépítem, nagyon is szeretem ezt az állapotot. Erre a tanszékvezető professzor azt mondta, hogy nagyon irigyel, és hogy ilyesmiből hetente egy óra neki is jól esne. Tanszékvezetőként, komoly emberként sem restellte kimondani, hogy néha szívesen megőrülne.”

Attila azonban nemcsak a koncerteken mutat be váratlan húzásokat. „Egyszer fényes nappal sétálgattunk a Váci utcában egy barátommal, engem úgy szétvetett a jókedv, hogy alig bírtam magammal. Odamentünk emberekhez mondván, hogy számoljunk háromig, és aztán sikítsunk egy nagyot. Tíz emberből három velünk sikított. Mikor már jártuk egy órája az utcát, harminc–negyven ember csatlakozott hozzánk sikítozni, és a következő emberrel már sokan sikítottunk együtt. Odajöttek hozzánk a rendőrök, hogy maguk mit csinálnak itt. Mondtuk, hogy jaj, de jó, hogy jöttek biztos úr, sikítsanak velünk Önök is. Ők azért nem sikítottak, de minket hagytak. Sokáig folytattuk, és a végén egy nagy házibulin kötöttünk ki.”

Jegyet nyertek a Fekete Zajra!

Küldd el a nevét legalább egy részvevőnek, aki 2011 januárjában a Dürer-kertben a VHK-ról és a körülöttük rajzolódó jelenségről beszélgett nyilvánosan! (Segítség akkori ajánlónkban volt, helyes válasznak elfogadtuk Dudich Ákost, Geréby Györgyöt, Fiáth Titát és Pálinkás Szűcs Róbertet.

A megfejtéseket augusztus 16-án, pénteken délig vártuk a [email protected] címre Fekete Zaj tárggyal. A helyes megfejtést beküldők között két nyertest választottunk ki Fekete Zaj Fesztiválra, a Dürer-kertbe: Kránicz Melindát és Szarvas Dánielt. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük. Őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a fesztiválra bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!