Újra durrantanak a Navarone ágyúi

// 2017-11-01

November 7-én újra Budapesten lép föl a ska stílust nagy mértékben formáló, jamaicai nagypapákból és nagymamából álló banda, a The Skatalites, akiknek a Navarone ágyúi filmzenét is köszönhetjük.

The Skatalites ska reggae dub Navarone ágyúi Dürer Kert Don Drummond Anita koncert belépő-nyereményjáték ajánló buli kedd jamaicai Platinum Ska lemeza album Doren Shaffer zenekar Bellevue Asylum elmegyógyintézet Anita Margarita Mahfood Grammy-díjas

Mikor lesz, hogy lesz?

November 7-én, a Nagy Októberi stb.-stb. valahányadik évfordulóján a Dürer Kert ad otthont az igazi bigbandes skaörömünnepnek. A hét eleje ne riasszon el egyetlen lelkes munkásembert sem, a kapuk már este héttől nyitva lesznek, és az esemény is csak tizenegyig van meghirdetve, így bőven haza lehet érni időben, majd felkelni másnap.

Mi lesz?

A ska zene örömünnepe 1963 és 2017 között kiadott zenékkel, olyan autentikus zenészek tálalásában, akik már akkor a színpadon voltak, amikor sokunk még meg sem született!

Fél évszázad ska

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy 1967 már slágereket adtak ki, de 2017-ben is még lemezt jelentettek meg. Berobbanásukat a Navarone ágyúi filmzenének köszönhetik, legnagyobb slágereiket 1963-65 között írták meg. Sajnos pályájukat egy elég korán, 1965-ben egy tragédia kettétörte, amikor Don Drummond, a harsonásuk egy koncert után dührohamot kapott, és agyonverte barátnőjét Anita “Margarita” Mahfoodot. Az eset után az alapítótagot a Bellevue Asylum elmegyógyintézetbe zárták, ami a banda széthullásához vezetett, de 1986-ban újra egymásra találtak, és azóta töretlenül adnak ki lemezeket. Huszonötnél is több lemez került ki összesen a kezeik közül, a legutóbbi 2017-ben látott napvilágot Platinum Ska címen. A zenekar hat tagja is meghalt már sajnos, de még mindig vannak olyan tagok, akik a kezdetek óta együtt zenélnek, ilyen például Doreen Shaffer is, aki 1964 óta nyomja velük a skát.

Hol lesz, mennyiért?

A koncert a Dürer Kertben lesz, belépők négyezer forintért kaphatók, illetve a helyszínen is megváltható a bejutás 4500 Ft-ért.

Hype

Nagymama és nagypapák a színpadon – fél évszázad Jamaica élőben.

Ősi skaslágerek, Grammy-díjas skaszámok és friss ska egyetlen koncert alatt.

Koncert hétköznap, hogy boldogabb légy!

Játék

Mit írtunk a Skatalites-ről szinte napra pontosan a mostani koncert előtt hét éve tartott budapesti fellépésüket ajánlva?

Segítség akkori ajánlónk végén, helyes válasz: “A jamaicai ska – részben az ötvenes évek óta együtt játszó – veterán brigádja, a Skatalites a West-Balkán közönségét őrjítheti meg kedden, ha csak fele olyan vidám és energikus koncertet rak oda, mint pár éve a Szigeten.”

A megfejtéseket november 7-én, kedden délután háromig vártuk a [email protected] címre Skatalites tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül két nyertest választunk: Bodnár Pétert és Ferenc Pétert, akik másodmagukkal ingyen mehetnek a kedd esti The Skatalites-koncertre, a Dürer Kertbe. A nyerteseket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a koncertre bejutás módját.

Itt van a Facebook-oldalunk – lájkold, fogyaszd!

Ez pedig a Facebook-csoportunk – tartozz valahová!

Tartalompartnerünk a Puliwood, a legnagyobb játékmagazin és játékoldal, a Gamestar filmes oldala

Koncertblog Session podcast-sorozat

Simogassa a lelket, mozgassa a testet, kösse le az elmét: Kollektiv Turmstrasse-életműmix / technó, house, minimál, deep – podcaster: Seldon, artworker: Dori Pazonyi

Földöntúli epikus robotzene, Âme-tributemix / house, technó, deephouse, minimál – podcaster: dj Sobek, artworker: Dori Pazonyi

Elegáns és szép house – podcaster: Robert R. Hardy, artwork: Legendary Moments

A magyar technó legjava Dr. Zoidberg csoportterápiájában – podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Dori Pazonyi

A lányok, a lányok, a lányok ördögök / neurofunk-drum’n’bass – podcaster: Selekta, artworker: Dori Pazonyi

Ha kicsi a tét, a kedvem sötét – Koncertblog Guido & Maurizio de Angelis Session / podcaster: dj Muttley, artworker: Dori Pazonyi

Sok jó ember, legyél te is köztük / koncert-podcastek: AirtistDeleyGrabanc, artworker: Mill

Bús belga breakbeat / podcaster: Fastbinder, artworker: Trinity

Koncertblog Scooter Session / podcaster: Adam Bleakbass, artworker: Dori Pazonyi

Tücsökzene, szinesztéziára kihegyezve – a legjobb psytrance-ek Görgőtől / goa-psy, forestpsy podcaster: dj Görgő, artworker: Mukiellő

Nők a pult mögött – ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly / break, bassmusic – podcaster: Miss Mants, artworker: Szerdahelyi László

Kanye Westtől Redmanig – a legjobb rapek Majkáék szkreccsere, Gerysson szerint / hiphop, rap, r’n’b – podcaster: dj Gerysson, artworker: Csordás Dávid

Balladák és slágerek – Koncertblog Best of Crossover 2015 Legarstól / indie-pop-house-deephouse-pop-mainstream-crossover-funk-slow-newwave-diszkó-nudisco – podcaster: Legars, artworker: vj Manna

Koncertblog Best of Metal 2015 Session by Dr. Zoidberg / metál, deathmetal – podcaster és artworker: Dr. Zoidberg

Nincs mit cifrázni – a drum’n’bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint – podcaster: dj Ren, artworker: Oláh Orsolya

Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával! / house, technó, minimál – podcaster: dj Minich, artworker: Tatlin

Már nem szopnak a ministránsok – fortélyos blaszfémiával indul a Koncertblog podcast-sorozata / metál, hiphop, technó, punk, folk, reggae, blues, alter, pop – podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Szilágyi Rudolf